Peking-Shanghai a puskagolyó expresszel ****

Úticél: Kína, Peking
Szállás típus: Hotel ****
Ellátás: Félpanzió
Utazás módja: Repülővel
Időtartam: 5 éj
Típus: Üdülés - nyaralás, Városlátogatás
Indulás: 2025-04-01

 

Programleírás

1. nap: Budapest - Peking

Utazás Budapestről menetrend szerinti járattal, egy átszállással Pekingbe. Peking a Kínai Népköztársaság fővárosa, mely egyben Kína négy ősi fővárosának egyike. Eredete a régmúlt időkbe nyúlik vissza, hiszen a város környéke már az i.e. 1. évezredben lakott volt. 1421-ben 3. Ming császár a fővárost ide helyezte át, ekkor kezdett a település rohamos fejlődésbe, illetve ekkor nyerte el a jelenlegi formáját. 1941-ben a Kínai Népköztársaság megalakulását követően újabb fejlődési hullám alakult ki, mely a mai napig sem ért véget. Éjszaka a repülőn.

2. nap: Peking

Érkezés után transzfer a szállodába, közben fotószünet a 2008-as Nyári Olimpiai Játékok ikonikus helyszínéinél, a ,,Madárfészek" Stadionnál és a ,,Vizes Kocka" csarnoknál. Szállás és vacsora Pekingben (3 éj).

Tervezett szállás: Zhongle Six Star Hotel vagy hasonló

3. nap: Peking

A délelőtti városnézésünket az Ég templomában kezdjük, az Imádságok csarnoka mellett megismerkedünk a templom többi részével, és betekintést nyerhetünk a kínaiak világról alkotott képébe, hitébe is. Városnézésünket a Tienanmen téren folytatjuk, ahol a Nemzeti Múzeum, a Nép Hőseinek emelt emlékmű, és Mao Ce-tung mauzóleuma is található. A téren áthaladva jutunk el a Tiltott város, az egykori császári palota bejáratához. Az épület együttes majd ötszáz évig a Ming és Qing dinasztiák palotája volt. A palota, az olimpia óta ismét régi fényében pompázik és számtalan ritkasága, kincse fogja rabul ejteni a látogatót. Végezetül riksa túrán veszünk részt a Hutong negyedben és ellátogatunk egy gyöngy műhelybe és üzletbe is. A napot az egyik leghíresebb pekingi kacsa étteremben zárjuk egy hangulatos és ízletes vacsorával.

4. nap: Kínai Nagy Fal - Nyári Palota

Reggeli után felkeressük Kína legismertebb látványosságát a Nagy falat. A fal egyik különleges részét látogatjuk meg, amely kevesebb turistát, de annál nagyobb élményt nyújt majd, mert olyan eredeti falszakaszokat is láthatunk, amelyek másutt már nincsenek meg, vagy felújították azokat.  Ezt követően visszatérünk Pekingbe és a Nyári palotát, valamint a legnagyobb császári parkot nézzük meg. A parkban, a palota területén a kínai építészet minden jellegzetessége megtalálható, pavilonok, tavak, kertek, tornyok, paloták, hidak. Látogatás egy üzletbe, ahol a kínaiak legkedveltebb féldrágakövét, a jádét ismerhetjük meg. Vacsora egy helyi étteremben, majd visszatérünk a szállodába. Este fakultatív programlehetőség: Golden Mask Dynasty show (jelentkezés és fizetés a helyszínen).

5. nap: Peking - Shanghai

Kora reggel transzfer a vasútállomásra és utazás a ,,puskagolyó" expresszel Shanghaiba. A két város közötti 1318 km-es távolságot a híres "puskagolyó" expresszel tesszük meg, amely akár 300-350 km/órás sebességgel is tud haladni.  Érkezés után transzfer a szállodába, majd hajókázás a Huangpu folyón. Szállás és vacsora Shanghaiban (2 éj).

Tervezett szállás: Guangdong Hotel  vagy The QUBE Hotel Shanghai North Hongqiao vagy hasonló

6. nap: Shanghai

A mai napon egész napos városnéző programon veszünk részt. Első megállónk Shanghai egyik szimbóluma - a ,,Kelet Gyöngye" tv torony - 2 szintjén lévő kilátó lesz, ahonnan jó idő esetén csodálatos kilátás nyílik a városra. Ezután a Jade Buddha templomához megyünk, azt követően a Yuyuan kertet nézzük meg, majd a közeli óvárosi piacot keressük fel. Itt számtalan ajándéküzlet, ékszerbolt, teaház és étterem is található. Ellátogatunk egy selyemkészítő műhelybe és üzletbe is. Természetesen nem maradhat ki a látnivalók sorából, a Bund, a híres régi rakpart és a Nanjing Road sem. Vacsora után fakultatív programlehetőség: akrobata show (jelentkezés és fizetés a helyszínen).

7. nap: Zhujiajiao - Shanghai

Reggeli után egész napos kirándulás a Shanghaitól mindössze 40 km-re található, több mint 1700 éves történelméről ismert Zhujiajiao vízi városba. Jellegzetes épületeivel, szűk utcáival és a csatornákon átívelő kőhidakkal visszaidézi az ősi Kína hangulatát. Hajókázás a csatornákon, majd szabadidő és vásárlási lehetőség. A kirándulás után visszautazás Shanghaiba, vacsora, majd transzfer a repülőtérre, hazautazás.

8. nap: Budapest

Átszállást követően érkezés Budapestre kora délután. 

 

A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!

  • Nyári palota és Császári kertek
  • Ming és Csing-dinasztia császári palotája
  • Mennyei béke temploma: a császári áldozati oltár
  • Kínai Nagy Fal

Utazás/Elhelyezés/Ellátás, Miért éppen

Ha csak rövid ideje van, mégis egy teljesebb képet szeretne kapni Kínáról, ez az egyik legjobb lehetőség. 8 napba a lehető legtöbb látnivalót sűrítettük egybe - viszont ezért sokat is kell gyalogolnunk, hogy mindent felfedezhessünk.

Programunk egyik izgalmas része, hogy a Peking és Shanghai közötti 1.318 km-es távolságot a "puskagolyó" expresszel (bullet train) tesszük meg, amely 300 km/óra feletti sebességgel suhan át a tájon. Ez volt az első szuperexpressz útvonal Kínában, átadását követően a vonat nem állt meg sehol a két város között, és akár 380 km/órás sebességgel is közlekedett. A maximális sebességet később 350 km/órára korlátozták, és jelenleg nincs közvetlen járat a két város között (3-4 köztes megálló minden vonat menetrendjében szerepel), de így is 4,5-6,5 óra alatt teszi meg a távolságot, ami a gyorsvonat bevezetését megelőzően 12 órás utazást jelentett. 

A két nagyváros klasszikus látnivalóin kívül Pekingben egy riksa túrán is részt veszünk, és az egyik híres étteremben megkóstoljuk a pekingi kacsát. Shanghaiban a Hungpu folyón ringatózva és a régi TV-toronyból is megcsodáljuk a hatalmas metropoliszt. Végül egy kicsit az ősi Kínába is betekintünk Zhujiajiao vízi városában, mely jellegzetes épületeivel, szűk utcáival és a csatornákon átívelő kőhídjaival visszaidézi a letűnt korok hangulatát. 

Leírás összecsukása
Szűrje tovább az árakat dátum, vagy szobatípus szerint:

Az időpontokat oldalirányú "seprő" mozdulattal lapozhatja is!

Az ár nem tartalmazza

  • a borravalókat 
    kb. 70 USD/fő
  • az útlemondási biztosítást
    (Covid fedezettel): 2,8%

 EGYÉB KÖLTSÉGEK

  • Egyágyas felár
    115 000 Ft-tól
  • Fakultatív programok
  • BBP utasbiztosítás
    (EUB Biztosító)
    - Air & Cruise Top:
    1.030 Ft/fő/nap

    - Air & Cruise Extra:
    1.590 Ft/fő/nap

Az ár tartalmazza

  • a repülőjegyet illetékkel (melynek értéke:
    kb. 345.000 Ft)

  • 5 éjszakai szállást, helyi 4*-os szállodákban, kétágyas szobákban 
  • a félpanziós ellátást
    (reggeli és vacsora)
  • a helyszíni közlekedést autóbusszal és a "puskagolyó" expresszel
  • a megadott programokat
  • a szükséges belépőket
  • a magyar nyelvű idegenvezetést

Fakultatív programok

Helyszínen foglalható program:

Akrobata show: kb. 60 USD / fő

Golden Mask Dynasty show: kb. 70 USD / fő

 


vissza az előző oldalra